Interjú Timivel

Timi és párja a “most vagy soha” mottóval vágtak neki egy olyan ország vadregényes tájainak, aminél, ahogy Ők mondják, ha távolabb mennél már közelebb lennél.

1. Mesélj, kérlek kicsit arról, hogy milyen volt az életed, mielőtt nekivágtál a nagy útnak!

Egészen unalmas életem volt 2012-ig, amikor is Oxfordba költöztem, mert elegem lett az otthoni stresszből, amit a cégem adott. Rengeteg munka, már anno egyetem mellett is dolgoztam, baromi sok stressz, kevés pihenés. A magánéletem is romokban hevert, így a legjobbnak láttam a környezetváltozást. És azóta is a legjobb döntés volt. 2013 elején megismertem Balut, aki az új-zélandi kalandomban is a társam volt (azóta is töretlenül utazunk, sőt jövőre össze is házasodunk!).

2. Ez aztán a jó hír! Miket nem tartogat egy ilyen kaland…Mindezeket nézve mi volt a legfőbb oka annak, hogy kedvet kaptál egy évre kiszakadni az itthoni életedből?

A fentiek és mivel mindketten a “simán, menjünk” hitvalláson vagyunk.

Az egyik ismerősöm mondta, hogy látta, hogy lehet egy évre Working Holiday vízummal menni Új-Zélandra, valamint az akkori angliai lakótársam “összehozott” minket Petró Zsoltival (a vele készült interjút itt olvashatjátok) Zsolti már az elejétől segített, és pár héttel előttünk járt az ügyek intézésben, így tudtuk, hogy mi áll még előttünk és hogy induljunk el.

4. Hogyan készültél az utazásra? Milyen főbb előkészületeket tettél?

A vízumhoz minden elrendeztünk (orvosi vizsgálat, repjegyek, stb.), valamint elkezdtünk spórolni a nagy útra, és otthon még átadtam a cégemet a családomnak, mielőtt elmentem. Mindketten felmondtunk és otthagytuk az esős Mordort.

5. A családod és a barátaid hogyan fogadták a hírt, hogy világgá akarsz menni?

A szüleim először nem is hitték el, aztán pedig beletörődtek, a reptéren picit pityeregtek is. Balu anyukája pedig bátorított minket – jómaga is nagy utazó egyébként. Azt mondták a szüleink, hogy Új-Zéland olyan messze van, hogy ha túlmennénk a szigeten, akkor már közelebb lennénk hozzájuk.

6. Tény, hogy a távolság a legnagyobb ’hibája’ annak az országnak. Szerinted egyébként mit volt a legnehezebb magad mögött hagyni és mi volt a legnagyobb félelmed?

Igazából nem féltünk és nem volt benne különösebb nehézség. Szerintem mindketten a jég hátán is megélnénk, így bíztunk magunkban és a jó szerencsében. Egy nagy félelmem volt csak, hogy hogyan élem túl a repülőutat, mert előző éjjel egy csúnya vírust kaptam el. Tortúráinkról olvashattok a blogunkban itt.

7. Igen, a minimum 24 órás repülőút önmagában is kész szenvedés tud lenni, hát még ha az ember beteg. De térjünk vissza a jó dolgokra! Ha kiragadhatnál néhány dolgot, mi volt a legpozitívabb élményed odakint?

Az emberek… hihetetlen kedvesek, segítőkészek és nem érdekből teszik ezt. Nem szúrnak hátba és nem műmosolyognak. A másik pozitívum a nyugodtság. Nekem ez nagyon hiányzott a folyton stresszes, pörgős életemből. Ott minden percét kiélveztem. Mikor hazajöttünk két hétig pattogott az ideg a szememben… nagy változás és sajnos rossz érzés volt visszajönni. Azóta sem múlik az NZ honvágy, és folyton erről beszélünk még mindig mindenkinek. Tutira unják már.

8. Ez egy ilyen ’betegség’, NZ beszippant. Összesen mennyi időt töltöttél távol az otthonodtól?

Szeptembertől júniusig.

9. Ha megpróbálod kicsit elemezni magad, szerinted miben változtál a legtöbbet?

NZ igazolta azt a hitvallásom, hogy bármit elérhetsz, amit csak szeretnél, és hogy nincsenek lehetetlenek, csak menni kell és csinálni. És ki tudok rossz érzés nélkül lépni a komfort zónámból.

10. Hazatérvén mit mondott ugyanerről a környezeted?

Szerintünk egy dreamer vagyok…

11. Akkor már nem volt hiába az egész! Üdv a klubban! Visszatekintve van bármi, amit úgy érzel, hogy elvesztettél az út miatt/során?

A kedvenc biciklim… ott kellett hagynom…

12. Amióta itthon vagy miben más az életed, mint előtte volt?

Rengeteget tanultam kint – szakmailag is. Angoltanárként bekerülni az aucklandi egyetemre tanítani olyan érzés, mintha a Harvardra járnál – kis túlzással. Hatalmas fejlődésen mentem keresztül, és több ezer diákkal találkoztam. Mindegyikük külön egyéniség volt. Volt egy koreai lány is, aki a szöuli egyetemen magyar tagozatos volt. Új-Zélandon egy koreaival magyarul beszélgetni egészen szürreális élmény.

13. Ez tényleg zseniális lehetett. Összefoglalva, hogy érzed, mi a legpozitívabb hozadéka egy ilyen útnak?

Megismered önmagad, kilépsz a komfort zónádból, megtanulod elengedni a materiális dolgokat és sajnos az embereket is, viszont azt anélkül, hogy fájjon. Itt rengeteg emberrel ismerkedsz meg, kötsz barátságokat, de aztán eljön az a pont, ahol elválnak majd útjaitok.

14. Köszönöm a szép gondolatokat. Végül ajánlanád-e másoknak, és ha igen, mit üzensz nekik?

Hát persze! Ne töprengj! Just do it!

Timiék kalandjairól itt olvashattok bővebben:

Lapozz tovább a következő interjúért..