Interjúk

2. Szerinted mi volt a legfőbb oka annak, hogy kedvet kaptál egy évre kiszakadni az itthoni életedből?
Pályakezdő építészként elegem lett a kilátástalan jövőképből, a morcos emberekből és a negativitásából. Kíváncsi voltam, milyen a világ másik felén a nyugodt laza életmód/ mentalitás. És nem utolsó sorban imádok túrázni, amit Új-Zélandon igen intenzíven leheg művelni.

3. Ez így igaz, kevés job hely van erre Új-Zélandnál. Egyébként honnan hallottál erről a vízumról és miként szerezted meg?

Az interneten kutakodtam miként lehetséges kijutni és így találtam rá erre a vízumtípusra. Először igazából inkább Ausztráliába szerettem volna menni, de oda nincs ilyen vízum magyaroknak. Rájöttem, hogy ezzel a vízummal a legegyszerűbb a világnak erre a felére jutni. Ezért döntöttünk végül Új-Zéland mellett, amit nem bántunk meg.

4. Hogyan készültél az utazásra? Milyen főbb előkészületeket tettél?

Hónapokkal az út előtt elkezdtem állásokat nézni, ami meghozta a gyümölcsét, így már egy héttel az érkezés után interjúra mentem,és meg is kaptam a munkát.

5. Tyű, ez igazán gyors volt, gratulálok! A családod és a barátaid hogyan fogadták a hírt, hogy világgá akarsz menni?

Nem voltak boldogok, de mivel egy évre szólt a vízum, így viszonylag nyugodtak voltak, hiszen én csak egy nagy kalandot szerettem volna. De tartottak tőle, nehogy ott ragadjak, ami aztán így is történt.

6. Vedd úgy, hogy még tart a nagy kaland! Szerinted mit a legnehezebb otthon hagyni és mi volt a legnagyobb félelmed?

A legnehezebb a család és barátok otthonhagyása volt. A legnagyobb félelmem a bizonytalanság volt, hogy hogyan fogunk megélni, pláne az elején. Az otthoni fizetésemből ugyanis nem tudtam félretenni.

7. De íme akkor, Te vagy rá egy jó példa, hogy kellő felkészültséggel, kevés pénzzel is neki lehet vágni egy ilyen útnak, és lehet belőle sikersztorit kovácsolni. Ha kiragadhatnál néhány dolgot, mi lenne a legpozitívabb élményed?

Feltétlenül azt emelném ki, hogy megbecsülik a munkámat, és hogy itt feltétel nélkül segítenek egymáson az emberek.

8. Mennyi időt töltöttél összesen távol az otthonodtól?

Több mint egy évet.

9. Ha megpróbálod kicsit elemezni magad, szerinted miben változtál a legtöbbet?

Mielőtt ide jöttünk folyamatosan stresszeltem, és alig volt önbizalmam. Mindkettő sokat javult, sokkal nyugodtabb vagyok.

10. Ez mindenképp egy lényeges hozadéka az útnak, hisz ez nagyon jó hatással lehet a környezetedre is. Mikor hazalátogattatok nyáron, mit mondott ugyanerről a környezeted?

Ugyanezeket a változásokat látták. Sőt, már előtte is amikor skypeoltam velük is mondták.

11.Akkor tényleg látványos változás lehet! Van bármi, amit úgy érzel, hogy elvesztettél az út miatt/során?

Szerintem nem vesztettem semmit. Viszont egy ilyen távolságnál látja meg az ember, hogy kik az igazi barátai. Egészen meglepő élmény volt ez, olyanok törődtek velem, akikről nem gondoltam volna és fordítva is sajnos.

12. Minden előnyét és hátrányát ismerve most már egy ilyen nagy kalandnak, mit mondanál, Ti miért maradtatok kint és számotokra ez miként volt lehetséges?

Ahol elkezdtem dolgozni, eredetileg a vízum szerinti 3 hónap után szerettek volna megtartani, így beadtam a work visa iránti kérelmemet, amit szerencsére meg is kaptam. A munkán kívül: még nem vagyok kész visszamenni a korábbi életembe és abba a miliőbe. Élvezem, hogy a hétvègi kirándulások olyanok számomra, mintha egy 2 hetes egzotikus nyaralásra mennék.

13. Összegezve mindent, szerinted mi a legpozitívabb hozadéka egy ilyen útnak?

Mindenképpen tanul belőle az ember. Szerintem csak fejlődni lehet. Nem árt kilépni a kis buborékunkból és meglátni, máshol milyen az élet. Mivel ilyen távolságban valószínűleg nem sok mindenkit ismerünk, ha eddig nem voltál ilyen, önkéntelenül is nyitottabb és lazább leszel.

14. Végül ajánlanád-e másoknak, és ha igen, mit üzensz nekik?

Mindenképpen, egy ilyen élményt nem lehet kihagyni!
Köszönöm az interjút Diának és további sok különleges élményt kívánok Nekik!

Lapozz tovább a következő interjúért..

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10