Interjú Gáborral

Gábor feleségével együtt vágott bele a nagy kalandba, amikor úgy érezték, eljött az ideje annak, hogy kiszakadjanak a mindennapok monotonitásából és valami teljesen új területen tegyék próbára magukat. Nem bánták meg: életük legjobb éve túlnőtte magát, ők pedig azóta is kiwiföldön töltik életük legújabb szakaszát. Ismerjétek meg Gáborék történetét!

1. Mesélj kérlek kicsit arról, hogy milyen volt az életed, mielőtt nekivágtál a nagy útnak!

Feleségemmel együtt jöttünk NZ-ra, ezért a továbbiakban többes számban írok. Magunkról csak annyit, hogy harmincas éveink elején jaró diplomás emberek vagyunk, akik nagyon szeretnek utazni, más emberekkel megismerkedni és nem riadnak meg egy kis kalandtól. Mindkettőnknek nagyon jó munkahelyünk volt, és olyan életet élhettünk, amire otthon talán sokan vágynak. Harmincas éveink elején, még gyerek nelkül nagyon szerettük, ahogy és amit eltünk Magyarországon. Én már gyerekkoromban az USA-ban élő nagypapám által több időt tudtam külföldön tölteni, aztán kesőbb az utazás, a világ felfedezése feleségemmel együtt közös szenvedélyuünkké vált. Mindig is szerettem volna külföldön dolgozni. Az új-zélandi kaland előtt már több éve próbálkoztam külföldön munkát találni, de végül egyik sem jött össze.

2. Szerinted mi volt a legfőbb oka annak, hogy kedvet kaptál egy évre kiszakadni az itthoni életedből?

Szerettük, ahogy otthon éltünk, le lehetett volna így élni egy életet, de mi valami másra vágytunk. Fejlődni, tanulni, változni. Elegünk lett a “dolgos mindennapokból”, és valami teljesen újat akartunk megélni. A terv először az volt, hogy egy évig utazgatunk a kiwik földjén, majd hazatérve Magyarországra új életet kezdünk. Esetleges lehetőségként felmerült, hogy ha nagyon megtetszik az ország, akkor talán megpróbálunk még pár évet kint maradni.

3. Honnan hallottál erről a vízumról és miként szerezted meg?

Egy Turizmus hírlevél nyúlfarknyi cikkéből értesültem arról, hogy magyarok számára is lehetővé válik NZ-ra jönni WHS-sel. Igazából soha nem volt gond azzal, hogy mennyire messzire kell utazni, sőt, talán inkább a “minél messzebb, annál jobb” logika dominált. Miután olvastam a hírlevelet, este megkérdeztem a feleségemet, hogy mit szólna egy év utazáshoz, tapasztaláshoz, mire gondolkodás nélkul igent mondott. Pár nap múlva még azért biztos, ami biztos megkérdeztem, hogy ne beszéljünk-e róla, mire a válasz határozott nem volt – “majd ha megkaptuk a vízumot, beszélgetünk.” Ez volt az első WHS-es magyar turnus, így nem volt túl sok időnk a papír- és elektronikus munkát elintézni, de végül pár perccel a nyitás után már sikeresen fel is töltöttük a jelentkezésünket. Nem volt komplikáció, és hamarosan meg is kaptuk a vízumokat.

4. Hogyan készültél az utazásra? Milyen főbb előkészületeket tettél?

Ha jól emlékszem, májusban értesítettek róla, hogy megkaptuk a vízumot, és mi úgy döntöttünk, hogy nincs mire várni, október elején irány Új-Zéland! Az indulásig tartó pár hónapban azonban rengeteg minden történt, rendesen felpörögtek az események, ugyanis gyakorlatilag felszámoltuk az addigi kis komfort zónánkat (felmondás a munkahelyen, lakáseladás, folyamatban lévő hivatalos ügyek lezárása, az utolsó napokban még egy esküvőn tanuként részt vettem stb.), illetve ezzel párhuzamosan készültünk az egy éves külföldön tartózkodásra (információgyűjtés, teljeskörű orvosi vizsgálat, repjegyek, biztosítás stb). Mivel az első körben voltunk, nem volt olyan magyar, akitől a WHS-rol és a konkrét új-zélandi lehetőségeiről tudtunk volna tájékozódni, ugyhogy maradt az internet és más nemzetiségek hasonló tapasztalatai. A baráti körben ugyanakkor akadt egy ismerős ismerőse, aki korábban fél évet utazgatott Új-Zélandon. Tőle rendkívul sok hasznos infót be tudtunk gyűjteni, amiért a mai napig hálásak vagyunk. Az energiaáramlás jegyében most mi igyekszünk hasonlóképpen segíteni azoknak az érkező vagy itt tartózkodó magyaroknak, akik így vagy úgy megtalálnak bennünket.

5. A családod és a barátaid hogyan fogadták a hírt, hogy világgá akarsz menni?

Bár a családunkban nem ismeretlen dolog a hosszabb-rövidebb, nyaralás, tanulás és egyéb célból történő külföldre utazás, ráadasul a családtagok tisztában voltak azzal is, hogy én régóta nézelődöm külföldi munka után, gyakorlatilag volt, aki szó szoros értelmeben sokkot kapott. Idő kellett hozzá, amíg a család lefutatta az infót: hova, meddig, hogyan stb. Egyébként a legnehezebben emészthető tényező számukra az óriási távolság volt, vagyis hogy arra a bizonyos egy évre de facto a ”világ végére” (elejére!) megyünk. A barátok nagyon pozitívan és lelkesen fogadták, sőt páran hangot adtak annak is, hogy ők is szivesen jönnének, ha tehetnék…

6. Szerinted mit a legnehezebb itt hagyni és mi volt a legnagyobb félelmed?

Úgy gondolom, a legjelentősebb dilemma és döntés mindenki számára otthagyni, felrobbantani mindazt, amit már egyszer elért, és a kényelmesből, a megszokottból elindulni az ismeretlen felé. Teljesen érthető dolog. Nagyon sokan nem merik ezt meglépni. Akinek nincs sok vesztenivalója, annak természetesen egyszerűbb, de persze még így is adódhatnak problémák a külföldön tartózkodás során. Ha kint nem tudsz ismerősöket, barátokat találni és a külföldi környezetben berendezkedni fizikálisan, fejben és lélekben, akkor igen hamar elkezdesz haza vágyódni. Valószínűleg a legtöbb ember számára a családot és barátokat hátra hagyni a legnehezebb. Félelmeink nem voltak, mivel úgy voltunk vele, hogy ha valami nem úgy alakul, akkor úgyis haza megyünk, és maximum véget ér az utazásunk. Vélemenyem szerint NZ nem Afrika vagy egy harmadik világbeli ország, ahol félni kellene bármitól.

7. Ha kiragadhatnál néhány dolgot, mi volt a legpozitívabb élményed odakint?

Az emberek az elsődleges pozitív élmény. Bárhova mész, bármit csinálsz, mindenhol mosolyognak. Helyi szokás, hogy a mosolygás a köszöntés. Egyes magyar fiatalokkal ellentétben, mi nem a gyors meggazdagodás, a szerencsénk megcsinálása miatt jöttünk Középföldére, sokkal inkább az utazás, az itteni kultúra, az emberek és a természet megismerése vonzott bennünket, ezért a WWOOF és HelpX programjai mellett döntöttünk. Ennek keretében több tízezer kilóméter utazással Új-Zéland két szigeten közel 20 családot ismertünk meg szó szerint kivülről-belülről, hiszen egy fedél alatt eltünk az ott tartózkodásunk során. Egytől-egyig a világ legtermészetesebb modján és emberként(!) bántak velünk, teljesen befogadóak voltak, és fel sem merült bennük, hogy a náluk keccsoló idegeneknek bármi negatív szándékuk lenne. Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak. Európaiként felfoghatatlan, hogy pl. ebben az országban még vannak olyan helyek, ahol az emberek azt sem tudják hol van a lakáskulcsuk, mivel nem használnak olyat!!!! A házuk ajtaja sosincs kulcsra zárva, mert nincs rá szükseg.…Mi nagyon szerencsések voltunk olyan szempontból, hogy sosem költöttünk szállásra az utazásunk alatt, egyik hostunktól rögtön a másikhoz tudtunk mindig menni. Ezeknek a korábbi vendéglátóinknak a nagy részével azóta is tartjuk a kapcsolatot, és többekkel szoktunk is találkozni, ha Aucklandbe jönnek vagy mi megyünk őket meglátogatni. Ezek a kapcsolatok felbecsülhetetlenek. A természetről nem is beszélve… álomszép! Szinte az egész országot bejártuk 10 hónap alatt Aucklandtől Invercargillig… a természetről kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni…Kalandjainkról persze akár könyvet is lehetne írni… Laktunk aranyásó családnál, akik felfedték és megmutatták az aranymosás rejtelmeit és technikáját napjainkban, segítettünk homárt fogni az óceánban a karácsonyi családi menühoz miközben a motorcsónakunk mellett delfinekkel játszottunk, megfigyelhettük a parton sütkérező fókákat természetes környezetükben, desztilláltunk levendulát, részesei voltunk két kiwi esküvőnek és egy leánykérésnek meglepetés bulival, kipróbálhattunk egy “hot rodot”, festettünk az ócean fölé epített, cölöpökön álló hajóházat, élveztük a hulló csillagok látványát a Tejuttal a háttérben a világ egyik legsötétebb égboltja alatt…. és még hosszasan sorolhatnánk azokat az élményeket, amelyeket pénzért nem lehet megvenni, de megadatott, hogy átélhettük.

8. Mennyi időt töltöttél összesen távol az otthonodtól?

Lassan 2 éve érkeztünk meg Új-Zélandra.

9. Ha megpróbálod kicsit elemezni magad, szerinted miben változtál a legtöbbet?

Egy év után látogattunk haza, és sokan megjegyezték a szeretteink közül, hogy mennyivel nyugodtak vagyunk… ez persze csak a felszín, hiszen ennél összetettebb, mélyebben zajló folyamatok kivetülése ez a kép, de az mindenesetre leszögezhető, hogy alapvetően a világjárás rendkívűl intenzív személyisegfejlődési lehetőség. Mi is érezzük, hogy egy picit sikerült a lazább, kiwi életmódot felvenni, és immár tudatosan figyelünk rá, hogy könnyedebben kezeljük a helyzeteket. Innen Európa egy felbolydúlt méhkasra hasonlít. Onnan jövőként pedig tanulni kell, hogy az ember lassítson, belevesse a bizalmat valakibe, rugalmas és kezdeményező legyen a megoldások keresésekor stb.

10. Hazatérvén mit mondott ugyanerről a környezeted?

Lásd fent.

11. Van bármi, amit úgy érzel, hogy elvesztettél az út miatt/során? (Akár személyt, érzést, tárgyat, stb.)

Egy ilyen út során az ember nagyon meggondolja, mit visz magával. Megtanulod, hogy csak a legszükségesebbekre van szükséged, aztán menet közben jön a felismerés – a belső utazással összhangban -, hogy valójában még ennél is kevesebb elég lenne. Ez segít abban, hogy az ember elszakadjon a manapág nagyon nepszerű materiális világtól, ezáltal jobban megismerje magát és saját középpontjába kerüljön. Sok mindent hagytunk magunk mögött, de rengeteg élménnyel és önismerettel lettünk gazdagabbak. Egyébként még úgy voltunk vele, hogy akinek es aminek, mennie kell, menjen.

12. Amióta itthon vagy miben más az életed, mint előtte volt?

Itt most nem a kérdésre válaszolnék, hanem hogy mi történt velünk a Working Holiday vízum lejárta után. Ahogy említettem, a terveinkben az is szerepelt feltételesen, hogy ha megtetszik Új-Zéland, és lesz rá lehetőségünk, akkor megpróbálunk “rendes” munkát találni a szakmánkban és még egy pár évet itt maradni. Így történt, hogy kb. 10 hónap utazást követően az önéletrajzom frissítése után szinte mesébe illő gyorsasággal sikerült munkát találnom. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ugyanannál a cégnel tudtam elhelyezkedni, amelyiknél Magyarországon dolgoztam. Az új munkahelyem segített a munkavállalási vízumaink megszerzéseben. Ez tavaly történt. Azóta annyiban változott az itteni hivatalos státuszunk, hogy nemrég kézhez kaptuk a letelepedési engedélyeinket.

13. Szerinted mi a legpozitívabb hozadéka egy ilyen útnak?

A változás maga. (Lásd fentebb.) Minél több embert ismersz meg, annál egyértelműbb a tükör, amit tartanak neked, hogy hogyan csinálsz dolgokat. Rengeteget lehet az emberektől tanulni a betonozástól kezdve a gondolkodásig. Ha jól állsz hozzá, rájössz, hogy minden élmény, legyen az pozitív vagy negatív, téged segít.

14. Végül ajánlanád-e másoknak, és ha igen, mit üzensz nekik?

Nem kérdés, hogy mindenképpen ajánlanám a WHS lehetőséget. Nem csak fizikai értelemben véve lehet ez egy utazás, hanem lelki értelemben is, melynek során különböző emberekkel, élethelyzetekkel találkozva ismered meg őket és önmagadat is.

Lapozz tovább a következő interjúért..