Referenciák

„Egy vadidegen országba megérkezni a Világ másik felén nekem egy kicsit rémisztő dolog volt, ezért nagyon hálás vagyok Orsinak és Tibinek, amiért rengeteg információval segítettek érkezésemkor és az utam során, valamint nekik köszönhetően azzal a megnyugtató érzéssel utazhattam, hogy bármikor bajba kerülök, mindig lesz kihez fordulni, ami egy teljesen idegen környezetben nagyon sokat számít.
Köszönöm a rengeteg segítséget Orsinak és Tibinek és remélem, hogy minél több utazónak lesz lehetősége megtapasztalni azt a sok-sok csodás élményt, amit nekik is köszönhetően szereztem!”
(Gyuri)

„Orsival és Tibivel először április 10-én találkoztam a “Working Holiday vízummal Új-Zélandon” című előadásukon. Nagyon megörültem, amikor hallottam erről az eseményről, mivel már régóta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy ‘meglépek’ egy kis időre valamerre. Pont kapóra jött ez az előadás, mivel a végén úgy jöttem ki, hogy 100%-osan biztos voltam benne, hogy Új-Zélandra akarok menni. Később felkerestem Orsit, hogy tudna-e nekem segíteni a jelentkezésben. Természetesen a válasz IGEN volt :). A sikeres jelentkezést is nekik köszönhetem. Azóta már többször is találkoztunk; bármilyen kérdés felmerült bennem azt akár email-en vagy telefonon is meg tudtuk mindig beszélni. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kint tartózkodásom alatt őket választom mentoraimnak.”
(Dávid)

„Orsi and her partner were amazing hosts when my partner and I visited Wellington in January 2015. Despite arriving very late, she went out of her way to greet us at the station and to guide us to her place. After a great nights sleep, she took time out of her lunch break the next day to say goodbye and her partner was a fantastic tour guide for the morning, showing us all that Wellington had to offer. Highly recommended hosts!”
(Dia és Márk)

„Orsit Új-Zélandon ismertem meg, amikor egy túrára invitált. A kocsi bérléstől kezdve, az útvonal megszervezésig mindent ő szervezett le. Nem csalódtam benne akkor sem, amikor Wellingtonban újra találkoztunk. A hajóm éjjel kötött ki, ám ő mégis kijött elém fogadóbizottságként, és még szállást is szerzett nekem. Orsi nem csak kitűnő szervező, de mindent szívvel csinál, így felettébb megbízható és leleményes.”
(Bori, a backpacker.hu szerzője)